Hajótárolás + 36 30 934 4673

Silver Dock Panoráma

Hajótárolóval, csónaktárolóval, kikötő stéggel, sólyapályával várjuk a Duna-part legújabb kikötőjében.
Számos szolgáltatással, szervizzel, szállítással, bérlési lehetőséggel is állunk rendelkezésére.
Csapatunk elhivatott víz és hajó imádó tagjai több mint 20 éves tapasztalattal rendelkeznek, társaságunk minden tudását beleadva igyekszik egy új helyen egy teljesen új szemlélettel felépíteni és működtetni a helyet, ami reményeink szerint hamarosan a dunai hobbihajózás új Mekkája lesz.

Rohanó világunkban egyre kevesebb ideje jut az embereknek a pihenésre, a mostanában egyre kiszámíthatatlanabb időjárás még ezt a kevés szabadidőt is igyekszik megkeseríteni.
Ezért hajóstársaink és családtagjaik kedvébe szeretnénk járni azzal, hogy nem csak járművüket tudhatják nálunk biztonságban, hanem folyamatos fejlesztésekkel, bővítésekkel igazi közösségi teret alakítunk ki területünkön.

A közelmúltban medencét telepítettünk a fedett hajótároló tér közepén, ami már színtere volt egy-két önfeledt pancsolásnak.
Megkezdtük egy terasz építését a medence felett.
Ide tervezzük egy szabadtéri bárpult építését is, ahonnan hűs italok kortyolgatása közben lehet gyönyörködni mind a Dunában, mind a tárolásra elhelyezett csónakokban, hajókban.

Saját kikötőnk, stégünk, sólyapályánk közelében asztalokkal, padokkal, szabadtéri sütési - főzési lehetőséggel, nagy, parkolásra alkalmas területtel várjunk minden vízimádót.

Fedett és nyitott hajótárolók egyaránt egész évre, idényre vagy akár csak egy hónapra is bérelhetők. Szakembereink folyamatosan állnak rendelkezésére a tárolás ideje alatt is. Állandó ügyeletünknek, saját stégünknek, sólyapályánknak köszönhetően előzetes telefonos bejelentkezése alapján lehetőség van rá, hogy hajója feltankolva, üzemkészen vízre bocsátva várja Önt, akár nyitvatartási időn kívül is.
Nyitvatartási időben azonnali "villám" sólyával állunk a rendelkezésére. Nem kell drága idejét feleslegesen vesztegetnie arra várva, hogy hajója a tárolóból a vízre, vagy vissza kerüljön.

Célunk, hogy a hozzánk látogatók tartalmasan és zökkenőmentesen tölthessék szabadidejüket Európa kék szalagján, a Dunán.

Ezúton szeretnénk a teljesség igénye nélkül tájékoztatást adni szolgáltatásainkról.

Több évtizedes múltra tekintő szakmai tapasztalattal rendelkező partnereink segítségével vállaljuk motorcsónakok (kül- és belmotoros) javítását, időszakos átvizsgálását.
Mai világunk nem kedvez a hajózást kedvelők jelentős részének, emelkedő üzemanyagárak, égbe szökő üzemeltetési, szerviz költségek, tárolási díjak stb. Ezekre kínálunk megoldást a hajósainknak, legyen az tárolás, szezonális munkák, és minden, ami a hajózással kapcsolatos. Nézz be hozzánk!

Nem csak hivatásunk a hajózás, hanem szenvedélyünk is, ezért igyekszünk a maximális odafigyelésen túl minden eszközzel kiszolgálni ügyfeleink elvárásait, hogy részesei lehessünk minden kedves ügyfelünk, vendégünk álma megvalósulásának. Szervizeléstől, vizsgáztatástól, a tároláson, takarításon, tankoláson át a szállításig, értékesítésig mindenben segítségére tudunk lenni.

Saját tulajdonú hajóinkkal igyekszünk a vízhez és hajózáshoz vonzalmat érzők, de saját hajóval nem rendelkezők igényeit is kielégíteni. Hajóink hosszabb, rövidebb időre bérelhetőek, akár szakképzett vezetővel is.

A Duna egy festői szakaszán található (Budakalász közelében, rálátással a Lupa-sziget fáira) a tulajdonunkat képező stég, ami közvetlen kapcsolatot teremt a víz és a parton található tárolóhelyeink között.

Szeretnénk egy igazán otthonos, családias légkörű helyet teremteni és üzemeltetni, ahol minden hajóstársunk egy nagy baráti közösség részévé válna, és igazán otthon érezné magát a köreinkben.
Célunk, mottónk és küldetésünk, hogy működésünk több legyen, mint "csak" hajótárolás

a Silver Dock csapata

Hajotarolo.hu

Hajotarolo.hu

Hajótárolás

Napról-napra egyre több és több fedett hajótárolóval várjuk hajóját!
Vegye igénybe téli hajótárolás szolgáltatásunkat!
Érdeklődjön telefonon!

Sólyázás

Villámgyors sólyával várunk minden hajót, éjjel-nappal!
A sólya elérhető a hajótárolás szolgáltatásunkat élvező hajós társainkon túl mindenkinek!

Már 2 helyen is!

A 2021-es szezonban már a Rómain is várunk a tőlünk megszokott szolgáltatásokkal és hangulattal!

2019-ben NON-Stop

Kedves Hajós Barátaink!

A 2019-es szezonra készülődve, szeretnénk számos meglepetéssel kedveskedni nektek! Néhányat már most előre elárulunk, a többi pedig legyen tényleg meglepetés, gyertek és tapasztaljátok meg őket!

Az idei szezonban (április 1 - október 31-ig) Hétfőtől - Vasárnapig, Napkeltétől-Napnyugtáig várunk benneteket.

Folyamatosan üzemelünk, nem csak ügyeleti jelleggel.

Végig elérhető lesz a sólya is! Ha esetleg a vízről szeretnétek gyönyörködni a nyári égbolt csillagaiban.

A túlpörgetett, küzdelmekkel teli hétköznapok mellett kevés időnk marad a kikapcsolódásra, a felhőtlen örömteli hajókázásra, ezt a kevés időt még szűkösebbé teszi a szezon által szabott keret, a kedvezőtlen vízállás vagy akár a rossz idő. Így tényleg alig marad idő amit a vízen tölthetünk. Tapasztalataink alapján ez benneteket is hozzánk hasonlóan sújt. A legrosszabb, az amikor ezt a pár örömteli napot egy váratlan meghibásodás, egy kötelező karbantartás esetleg egy ostoba, véletlen baleset eredményeként bekövetkezett károsodás, derékba töri, meghiúsítja.

Szeretnénk a kedvetekbe járni, ezért Szerviz partnereink is megállás nélkül várják vízi járműveiteket, megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy akár egyetlen éjszaka alatt is talpra állítsák, karbantartsák hajóitokat, hogy minél előbb ismét a vízen lehessetek. Partnereink segítségével nem fordulhat elő, hogy hetekig ne tudd használni a hajódat.

Ígért meglepetéseinkből a fenti pár eset csak ízelítő, ha ellátogatsz hozzánk, ígérjük még számos változást fogsz tapasztalni, ami mind a Te és hajód kényelmét, örömét szolgálja.

Ha ez mind nem lenne elég, akkor örömmel tudatjuk ,hogy kis motorcsónak helyszíni szemle hajó vizsgaállomás lettünk! Bővebb információért, időpontért keress minket elérhetőségeinken!

Várunk 2019-ben is a Silver Dock hajós családjába!

A szlogenünk továbbra is: Silver Dock - Több mint hajó tárolás

a Silver Dock csapata

Készükünk az új szezonra!

Folyamatosan épülnek új tárolóink, hogy hely hiány miatt jövőre se keljen senkinek nemet mondanunk :)

Gyertek! Mi már itt vagyunk!

© 2018 Hajotarolo.hu